Beköszöntő

Kedves Látogató !

Mindenkivel szeretnénk megosztani tapasztalatainkat,gondolatainkat és tévedéseinket, akik szeretnének holnaptól egészségesebben táplálkozni és élni.Mindenki olvas az egészségesebb életről sok jót és szépet.Másnap eldönti, holnaptól ő is kipróbálja és akkor jönnek a de-k. Hol lehet kapni ? Hol találom ? Hogyan csináljam ? Folytatás az ökooldalakon.


2012. június 17., vasárnap

Szer ,szerv, szervó,szervóra


Egyensúlyban az energiaáramlás

Jártak már úgy, hogy este későn alaposan bevacsoráztak, aztán éjjel egy és három között valamikor arra ébredtek, hogy úgy érzik magukat, mintha súlyos kövek lennének a gyomrukban? De miért éppen ebben az időben ébredünk fel, ha este megterheltük gyomrunkat? Az asztmások miért hajnali 3 és 5 között köhögnek a legintenzívebben, az epeproblémákkal küszködők pedig miért éjfél körül görcsölnek be a legtöbbször? A kínai orvosok már mintegy négyezer évvel ezelőtt megtalálták ezekre a kérdésekre a választ.

Szabó Olga természetgyógyász most velünk is megosztja a szerv-óra működésének elvét.

A hagyományos kínai orvoslás szerint az emberi szervek meghatározott időrendben működnek és pihennek. A periódikusan váltakozó bioritmusunk szerint mindennek megvan a maga ideje. A táplálkozásnak, a sportnak, a pihenésnek, akár egy foghúzásnak is. 12 fő szervünk kétórás időközönként váltja egymást a munkában", a maga idejében az éppen aktuális "dolgozó" birtokolja szinte az összes energiánkat. Az energiapályákon, vagyis a meridiánokon tehát az energiaszint állandóan változik.

Egy kis odafigyeléssel mi is nagyon sokat tehetünk azért, hogy ne bontsuk meg az energiaáramlás egyensúlyát szervezetünkben, például ne késztessük bőséges vacsorával éjjel májunkat aktív  munkára, ha éppen pihen.

A KÍNAI SZERV-ÓRA, amely testünk 12 csatornáját mutatja.

Mindegyiknél megfigyelhető egy olyan kétórás periódus, amikor a csi áramlása maximális
1 és 3 óra között a szervezet teljesítőképessége ebben az időben a legalacsonyabb. A máj teljes erővel méregtelenít, nem szabad tovább terhelni.

3-5 óra között: eljött a tüdő aktív ideje, felkészül az egész napi munkára.
A férfiak nemi aktivitása ebben az időintervallumban a legnagyobb, mert ilyenkor termelődik a  legtöbb nemi hormon.

5-7 óra között: ekkor működik legaktívabban a vastagbél. Ez az egészséges székletürítés ideje. Megszabadítjuk szervezetünket a salakanyagban található mérgektől, így azok nem tudnak visszaszívódni, teljesítőképességünket csökkenteni.
  
7-9 óra között: a gyomor leginkább terhelhető időszaka. Ekkor tud a leghatékonyabban dolgozni, tehát bőséges, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag reggelit vegyünk magunkhoz.

9-11 óra között: testhőmérsékletünk optimális, az idegrendszer ebben az időszakban a legnyugodtabb, teljesítőképességünk igen magas.

11-13 óra között: 11 óra a szívciklus csúcspontja,  tehát legjobb idő a sportolásra. Délben erősödik a gyomorsav-, majd később az epetermelődés, készen állunk egy finom ebéd elfogyasztására.

13-15 óra között: lassul a vérkeringés, az energiák a vékonybélben koncentrálódnak, csökken a fájdalomérzékelés is, ezért ilyenkor érdemes a fogorvoshoz bejelentkezni.

15-17 óra között: a húgyhólyag dolgozik a legintenzívebben, ezért fogyasszunk bőségesen cukor és alkoholmentes  folyadékot. Szervezetünk kiüríti a méreganyagokat, ismét ereje teljében van, tehát tanulhatunk, sportolhatunk, dolgozhatunk teljes energiabedobással.

17-19 óra között: vesénk a legnagyobb tisztító munkában, ezért ebben az időben ne terheljük tovább zsírral, cukorral, sóval és egyéb mérgező anyagokkal. Vérnyomásunk csökken, szívműködésünk lassul, egy kicsit nem árt megpihenni munka közben. Ilyenkor érdemes elfogyasztani a könnyű vacsorát is.

19-21 óra között: ha most vacsorázunk, azt már nem dolgozza fel szervezetünk, elraktározza reggelre. Energiapályáink lelassulnak, felkészülünk az éjszakai pihenőre, érzékeink kifinomulnak.

21-23 óra között: az úgynevezett "hármas melegítő" időszakában testünk és lelkünk nyugalomra, pihenésre vágyik, teljesítőképességünk erőteljesen csökken, ez a  legpihentetőbb alvás ideje, tehát ne végezzünk se testi, se szellemi aktív tevékenységet igénylő munkát.

A hármas melegítő nem szerv, hanem azt a helyet jelöli, ahol testünk alsó-középső és felső részének szervei együttműködnek. Feladata, hogy a légzés, az evés és az ivás során a szervezetünkbe jutó, a tüdő és a gyomor által felvett energiákat a testünkbe irányítsa.

23-1 óra között: legintenzívebb az epehólyag görcskészsége, kevésbé csillapítható a fájdalom.

A kínai orvoslás szerint akkor vagyunk egészségesek, ha a szervezet
energiakeringése harmonikus. Ez az energia a csí(Qi), a vitalitást,
életerőt jelenti. A keringés akadályoztatása betegséghez vezethet. Érdemes tehát figyelemmel  kísérni biológiai óránkat.

2012. június 15., péntek

Aktuális lépések


Jázim pakóca beszerzése . Érdeklődj a beszerzési lehetőségekről itt  :

http://biocsom.blogspot.hu/p/edes-elet.html

06- 30 394-9443  SKYPE: puskas.ferenc4
fnpe@freemail.hu

Néhány héten belül itt a friss méz . Nézz ki a piacra !

2012. június 13., szerda

Fotó pályázat 2012

Kedves Olvasók !

Amennyiben idejük engedi készítsenek a magyar családok vásárlási szokásaikról fényképet .

Ki mit eszik egy héten át ? Íme egy amerikai család heti élelme .

Ha kész a fotó ide töltsétek fel :     http://www.facebook.com/BioCsomo


2012. június 8., péntek

Mix, turmix, botmixer, a hotmix és a többiek

Itt vannak a primőrök és a gyümölcsök,ha főzni nem akarok,akkor kell egy jó kis botmixer.

Ön választott már ? 

Szedjük össze,mi kell egy jó mixerhez !



Sokoldalú, kézre álló legyen, minden olyan munka elvégzésére képes legyen, amire a nagy konyhai gépek. Mixeljen, pépesítsen, emulgeáljon, daráljon, reszeljen, aprítson, stb. 

Extrém magas (15000-20000/perc) fordulatszámmal és nagyon halkan üzemeljen. A felhasználási lehetőségek sora végtelen legyen. Lehessen egy kis törékeny pohárban, valamint egy nagy, forró serpenyőben, közvetlen a tűzhelyen is dolgozni vele. 

Mélyen belemeríthető legyen bármely edénybe, mert a motorház többszörösen szigetelt és vízhatlan. Nagyon kicsi, mégis képes legyen nagy mennyiségű ételek bármilyen méretű edényben való elkészítésére, legyen a fazék, lábos, mérőedény vagy akár egy pohár. Egyszerűsége azt jelentse, hogy ezeket a sokrétű tevékenységeket a létező legminimálisabb alkatrésszel végzze.
Kis helyigénye és tartóállványa miatt bármilyen konyhában összes tartozékával együtt mindig elől legyen , munkára készen , ez biztosítva a napi használatot. 


Aktuális júniusban

Eperturmix ( tej nélkül ) gyömbérrel és virágporral 

Hozzávalók:

  • 5-6 szem eper
  • 3 dl pohár 8 órát áztatott zabpehely
  • egy kis kocka gyömbér
  • egy kanál virágpor
  • egy kanál  méz






Az epret csumázd le, a gyömbért aprítsd fel , majd tedd a hozzávalókat turmixgépbe, és alaposan keverd össze az egészet. 
Az epernek fiatalító hatása van, zabpehely csökkenti a koleszterin szintet, az infarktus veszélyét, a gyömbér serkenti az emésztést. 

Kell ennél több ? Igen !?? !

Virágpor: Az egyik legfontosabb fehérjeforrásnak is nevezhetjük, hiszen 20-féle aminosavat tartalmaz. Ásványi anyagok közül leginkább káliumot és foszfort tartalmaz. Vitamintartalma is bőséges, ám függ attól, hogy milyen virágról származik. Ajánlott sokszínű, sokfajta virágport fogyasztani.
Az évszázados tapasztalatokon alapuló népi gyógymód úgy tarjta, hogy a virágpor szabályozza az emésztést, hatásos a hasmenés és a székrekedés ellen. Fokozza a szellemi teljesítményt. Idős emberek esetén a magas koleszterinszint, az emlékezetzavarok és a koncentrálási nehézségek ellen hat. Javítja a fizikai erőnlétet, hatékony gyengeség, alultápláltság, túlfeszített fizikai és szellemi megterhelés, immungyengeség és prosztatabántalmak esetén. Tripofán tartalma miatt alkalmas lehet a hajhullás ellen.
Próbáld ki ! Ez lesz az új energia ital számodra.

2012. június 5., kedd

AnatalVali.com: A csalánról .


Kora tavasszal még elég drága a spenót a biopiacon, a bolti meg sajnos garantáltan vegyszerezett. A szervezetünk viszont már nagyon kívánja a friss zöldféléből készült ételeket.Erre megoldás a csalán.
Kapjuk fel a túracipót vagy a bakancsot, vegyünk magunkhoz egy nagy vesszőkosarat és egy kiszuperált kesztyűt, és irány az erdő-mező. Kesztyűs kézzel, alaposan teleszedhetjük a kosarunkat zsenge csalánlevéllel.
Ezt a kört ősszel is megtehetjük, ugyanis az esetek nagy többséglben szeptember végén újra hajt a csalán!

Csalánleves (AntalVali módra):
  • 40 dkg leturmixolt csalánlevelet hozzáadunk 
  • 1 liter friss zöldségléhez (vegyeszöldség főtt leve).
  • 15 percig összeforraljuk,
  • majd behabarjuk 2 dl biojoghurtban elkevert 1 evőkanál liszttel.
  • Fehérborssal, sóval ízesítjük,
  • belenyomunk 3 gerezd fokhagymát,
  • és fél citrom levét.
  • Az édesszájúak tehetnek bele 1 evőkanál mézet.
  • Tálaláskor megszórhatjuk a tetejét friss apróra vágott snidlinggel, vagy bármilyen friss csírával.


Csalánlé
: A leszárazott, jókora maréknyi csalánlevelet víz alatt jól átnyomkodjuk, majd turmixgépben vízzel átturmixoljuk. Leszűrjük, majd a kapott levet citrommal, mézzel ízesítve fogyasztjuk.
Csalános "kőrözött": Túróból, tejfölből, sóval, fokhagymával kőrözöttet készítünk, majd hozzákeverjük a szűrőben fennmaradt turmixolt csalánt.
Mi megkóstoltuk mindkettőt, nagyon finomak voltak, a csalán jótékony hatását meg nem nagyon kell pont Nektek taglalnom 
Üdv: Gyöngyi
 


Csalánfőzelék:
  • A csalánt bő sós vízben megrottyantjuk, lecsurgatjuk, majd összeturmixoljuk, vagy felszecskázzuk - kinek melyik a szimpatikusabb.
  • Világos rántást készítünk, hozzáadjuk a csalánhoz
  • ízesítjük zúzott fokhagymával
  • felöntjük egy kis tejjel
  • és összefőzzük.
  • Tejben áztatott zsemlével is dúsíthatjuk, mint a spenótot szokás.
  • Önmagában, rizsfasirttal vagy tükörtojással tálaljuk.


Csalános tzatziki AntalVali módra:
  • 2-3 uborkát vagy 1 kisebb kígyóuborkát lereszelünk, és lesózunk.
  • 1 dl tejfölt elkeverünk 1 dj joghurttal
  • belenyomunk 2 gerezd fokhagymát
  • 1 marék friss kaprot apróra vágva,
  • 1 csokor friss turbolyát apróra vágva (elhagyható, ha nem találsz az erdőben)
  • 1 csokor friss csalánt apróra vágva.
  • Tehetünk bele egy pici frissen őrölt vegyesborsot is.
  • Amikor ezzel elkészültünk, nyomkodjuk ki a reszeltuborkáből a sós levet,
  • és adjuk hozzá az uborkát is a keverékhez,
  • és jól dolgozzuk össze.
  • Hűtőbe téve 15-20 perc múlva összeérnek az ízek, és fogyasztható