Feltettem az életemet valamire, méghozzá a saját példámon
keresztül.Nekem van egy nagyon érdekes születési betegségem:
szintetikum allergiával születtem. Ami azt jelenti, hogy semmiféle
szintetikus anyag
nem juthat be a szervezetembe, mert az végzetes lenne
számomra. Azt, hogy ez valójában szintetikum allergia, csak 18 éves koromban
derült ki, egészen addig gyógyszerallergiákat állapítottak meg nálam.
Gyakorlatilag minden gyógyszerre allergiás vagyok. Nyilvánvalóvá akkor
vált ez számomra, amikor a kozmetikus pályát választottam és
könyékig ekcémás lettem. Ekkor elvégeztek egy allergiatesztet és kiderült,
hogy a szintetikumokra vagyok allergiás, egészen pontosan
"kőolaj
intoleranciám" van. Nagyon kevesen tudják, hogy a
létező összes szintetikus anyag kőolajból van. Még a
"szívbarát" margarin is kőolajból van, egy az egyben kőolaj hulladékból. Amikor
ezzel szembesültem, elkezdtem ennek utána tanulni. A fő szakterületem
a kémián belül a kőolaj kémia lett. 2005-ben végeztem el egy professzornál egy kozmetikai hatóanyag elemző tanfolyamot
és azóta ezzel foglalkozok, illetve ebben a témakörben tartok előadásokat
úgy, hogy valahogy a saját példámat is megpróbálom belevenni. Arra
nagyon vigyáztam, hogy ne jusson semmiféle szintetikum a
szervezetembe olyannyira, hogy még a tinédzserkori italozásomat is
mindig házi borból és pálinkából kellett megoldanom. Én sosem ittam
whisky-kólát. Aki volt velem bulizni az tudja, hogy soha nem látott engem koktélokkal a kezemben, hiszen az számomra katasztrófa
lett volna. El kellett gondolkoznom azon, hogy vajon van-e összefüggés
aközött, hogy
nekem soha nem jutott szintetikum a szervezetembe és
aközött, hogy soha életemben nem voltam beteg (de olyannyira, hogy egy náthám
sem volt), illetve aközött, hogy nem hízok, ehetek bármennyit,
bármit. Ez pedig nem genetika, mert a családomban mindenki kövér, mindenki hízásra hajlamos. Engem agyon vizsgálgattak - Nők lapja
által hirdetett módszerekkel mindenféle eszközzel és szerszámmal
és kiderült, hogy a biológiai korom a fele, mint ami a személyigazolványomba be van írva. Egyre jobban érzem azt,
hogy aközött, hogy nekem ilyen megszorításokkal kellett élnem
az életemet, hogy nem juthat be szintetikum a szervezetembe, és a
leírtak között biztos, hogy kell legyen összefüggés. Na, ennyit
elöljáróban.
Ez az előadási anyagom, a Kékgolyó utcai onkológián, egy
onkológus orvos-továbbképzésen mondtam el (a "túl orvosi"
részeket természetesen átugrom). Nekem gyakorlatilag onkológus orvosokat kellett meggyőznöm arról, hogy a ráknak mekkora köze van ahhoz, hogy ha
bármilyen szintetikum - vagyis kőolaj - bejut az emberi szervezetbe.
Az köztudott, hogy a kőolaj a világ egyik legnehezebben
lebomló
molekulafajtája, már csak azért is, mert ha évmilliárdokon
át ott tud maradni a természetben és nem bomlik le, akkor valószínű,
hogy a szervezetünkből sem tud rövid időn belül kiürülni. Erre
épül fel az előadási anyag.
Amikor a rákról vagy a betegségekről beszélünk, akkor
először mindig azt szokták mondani, hogy melyek a rizikó faktorok. ITAL!
CIGARETTA! Ugye?Ezt a kettőt emlegetik. Hozzáteszem, jómagam is dohányzok
és nem akarok a cigaretta mellett kampányt csinálni, tehát véletlenül sem
azért hoztam
elő, de azt azért tudni kell, hogy bár a cigaretta és az
alkohol valahol a 10-es skála végén állnak, azért vannak olyan dolgok,
amelyek lényegesebben nagyobb súllyal szerepelnek a lehetséges
veszélyforrások között.
Cigaretta! Tudjuk, hogy a cigaretta mennyire káros, ezzel
mindenki tisztában van. Nagyon korrekt azonban, hogy a törvény
megszabja azt, hogy ha te dohányos, akarsz venni egy doboz cigarettát, akkor a
fekete
keretben bármerre forgatod, mindenhol látható valami nagyon
csúnya véget és halált idéző történet, pl. "A dohányzás halálos
tüdőrákot okozhat", "a dohányzás lassíthatja a vér áramlását és impotenciát
okozhat", " A dohányzás öregíti a bőrt",
"A dohányzás lassíthatja a véráramot", "A dohányzás halált okoz",
"Védje gyermekeit, ne tegye ki őket a dohányfüst belégzésének a veszélyének."
Teljesen korrekt
eljárást. Azért korrekt eljárás, mert ha te dohányzol
tudjál róla, hogy milyen veszélyeknek teszed ki magad és a környezetedet.
Tehát úgy veszed meg a doboz cigarettát, hogy nagyon jól tudod, hogy ha ezt
most elszívod, akkor ez neked öregíteni fogja a bőrödet. Abszolút
korrekt. Kérdezem én, hogy valaha az életetekben fogtatok-e a kezetekben olyan
krémet, amin fekete keretben figyelmeztetnek benneteket, hogy a krém
használata öregíti a bőrt. Ugye nem?! Pedig ez az igazság. Ugyanis
olyan anyagok vannak benne (adott esetben egy népszerű és széles körben ismert márkájú krémet elemeztem), amik
lényegesebben jobban öregítik a bőrt. Egy tégely annyi káros összetevőt
tartalmaz, mintha te elszívsz egy doboz cigarettát egyszerre. Ennek ellenére
nem figyelmeztetnek rá minket. Mondok egy durvábbat:
"Védje a gyermekeket, ne tegye ki őket a dohányfüst belélegzésének a
veszélyének." Láttál már egyetlen TV-ben is reklámozott és igen népszerű, már az
újszülött osztályokon is alkalmazott babaápolási terméken
feltüntetve olyan
feliratot, hogy védje gyermekét, és ne tegye ki ennek a
kozmetikumnak a veszélyének. Ugye nem? Azt is kevesen tudják, hogy már
több mint 6 éve szintén a fenti gyártó ellen emberélet veszélyeztetése
miatt
folyik egy per, de olyan ügyvédi gárdájuk van, hogy mindig "megússzák", viszont mindig, amikor épp jön egy
következő tárgyalás, akkor pánikszerűen le van árazva az összes termékük
(hangsúlyozom: babaápolási termékek!). Egészen addig nem fogják kivonni
őket a forgalomból, amíg nem lesz jogerős ítélet. Ennek a cégnek
a termékei jelenleg a világ legmérgezőbb vegyületeit tartalmazzák.
Sokkal kevésbé
ártasz a gyerekednek, ha mondjuk mosogatószerben fürdeted
meg, mintha az ő tusfürdőjükben. Kevesebb a méreganyag benne. Kevesebb a méreganyag egy kenőolajban, amit az autódba raksz, mint a
babaolajukban. Teljes statisztikailag bizonyított
történet. Nagyon durva. Csak a babaolajat kifinomították, megillatosították és megszínezték. Ennyi a különbség, meg szép tégelyben van,
meg jó a
reklámja.
Soha nem olvastunk olyan feliratot egy tusfürdőn sem,
hogy: "A
tusfürdő lassíthatja a vér áramlását és impotenciát
okozhat".
Megdöbbentő, de a kozmetikai termékek nagy részében van
olyan anyag, ami
mineralokortikói (?) hatású és bizonyítottan impotenciát
okoz, ez a
tartósítószereknek a nagy része, ami bennük van. És ugye,
sok kicsi sokra
megy. Mert azt szokták mondani, hogy: -Jó, jó, de milyen
kevés van benne!
Igen ám, de mindennap használjuk. Tehát egy 15-20 éves
használat után, ha neked naponta bejut a szervezetedbe egy
ilyen
anyag, akkor garantáltan kimutatható belőle és erre is
vannak
bizonyítékok. Nem mennék bele, hogy halálos tüdőrákot
okozhat egy
egyszerű babahintőpor, ugyanis olyan magas szilika
tartalma van. A
szilika adja azt a fehér porminőséget és nem véletlen,
hogy a szilika
anyagról nevezték el a szilikózist, mint betegséget. És a
szilika
tüdőrákot okoz. Ennek ellenére a babahintőporoknak a 90%-a
ebből a
szilika porból van. Elkerülhetetlen, hogy a hintőporozás
közben
bekerüljön a levegőbe és az ember belélegezze. Na de ebbe
nem megyek
jobban bele.
Most bebizonyítom, hogy ennek a sok döbbenetes dolognak a
mérgező
kozmetikumokról, van azért egy elég erőteljes múltja. Ez
az egész ott
kezdődött, hogy az 1970-es évek végén már az egyik, a
méltán
legnagyobb hírű egyetem, a pittsburg-i egyetem kutatói és
kutatásai
bebizonyították, hogy a bőrön át kétszer annyi káros anyag
tud
felszívódni, mint az emésztőrendszerünkön keresztül. Ami
érdekes, hogy ez
egy 1970-es adat. Nagyon komoly kutatási eredmények állnak
mögötte. Ennek
ellenére a mai napig nem tanítják az orvosi egyetemen. A
mai napig nem
tanítják azt, hogy a bőrön át sokkal több méreganyag be
tud jutni, mint a
tápcsatornán keresztül.
Miért van ez? A következők miatt: A "kezdet
kezdetén" kialakult egy
komplett tökéletesen megalkotott - élő organikus világ és
a mi
gyomrunk el lett látva egy olyan védekező anyaggal, amit
úgy hívnak, hogy
gyomorsav. Ez egy nagyon erős ph-jú sav és azt a feladatot
látja el, hogy
ha a gyomrodba bejut bármilyen anyag, ami neki nem
tetszik, azt azonnal
bontja, marja. Abban az esetben, hogyha olyan anyaggal
találkozik a
gyomorsav, ami számodra mérgező lehet, abban a
pillanatban rosszul leszel, vagyis ez egyben egy
jelzőrendszer is.
Ilyenkor különböző módon reagál a gyomor- és
bélrendszered. Tehát ez egy
védekezési mechanizmus, a szervezet öngyógyítási
folyamataihoz tartozik
hozzá, ha te pl. hánysz. Ez azt jelzi, hogy valami olyan
jutott be a szervezetedbe, ami neki nem tetszik. És az a
helyzet, hogy a
bőrünk viszont nincs ellátva ilyen védekezési rendszerrel,
így
maradéktalanul be tud jutni mindenféle méreganyag, sőt
mint látjuk
kétszer olyan gyorsan. Ezt az is alátámasztja, hogy ha az
orvostudományban valamilyen anyagot nagyon hirtelen be
akarnak
juttatni a szervezetedbe, akkor nem lenyeletik veled,
hanem bőr alá
injekciózzák vagy pedig vannak pl. a szívbetegeknél a
nyelv alá való
kapszula, ami öt percen belül hat. A nyálkahártyán azonnal
felszívódik. Ha lenyelné, akkor lehet, hogy meghalna mire
eljutna
odáig, hogy a gyomorsav kiválogatja, hogy tényleg jó,
mehet - nem
mehet. Ez is egy bizonyíték, de ezt a tényt nem közlik
senkivel. A
kutatásvezető, dr. Samuel Epstein alternatív Nobel-díjjal
kitüntetett
tudós professzor, aki egyébként a rákmegelőző szövetség
elnöke lett és a
következőt mondta a 70-es évek végén a kutatás után, hogy:
"-
Biztonságosabb lenne kozmetikumainkat megenni, mint
magunkra kenni."
Erre is van egy sztorim. Nekem már több mint két éve van
egy olyan
információs honlapom, ami pontosan ilyen dolgokkal
foglalkozik és
amikor indult a honlap 2006-ban, még a kezdetek kezdetén
beírt
kétségbeesetten egy édesanya, hogy azonnal elemezzem egy
fürdőgolyónak az
összetételét, mert lenyelte a három éves gyereke, és hogy
van-e benne
mérgező anyag. Erre én annyit írtam neki vissza, hogy
örüljön, hogy csak
lenyelte és nem fürdött meg benne. Mert a gyerekszervezet
okos,
valószínűleg, ha nem tetszik neki, akkor ki fogja hányni,
de ha
megfürdött volna benne, a bőr nem tud hányni, tehát
azonnal bekerül a
véráramba a méreg. Ugyanis olyan anyagokat tartalmazott.
Mik voltak az előzmények? A 70-es éveknél járunk, amikor
megállapították ezt a döbbenetes tényt, majd 1988-ban az
OSHA (hasonló
jellegű szervezet, mint nálunk az ÁNTSZ) laboratóriumában
végeztek egy
olyan elemzést, ahol egészségbiztonsági szempontból
bevizsgálták a
kozmetikumokban található 3000 leggyakrabban előforduló
hatóanyagot.
Tehát 1988-ban, 20 évvel ezelőtt. Hozzáteszem ez a 3000
egy nagyon nagy
szám, Magyarországon szerintem 1500-nál több hatóanyaggal
nem dolgoznak a
kozmetikai cégek, ill. nem lehet kapni. Ők a 3000
leggyakrabban használt hatóanyagot bevizsgálták, ami azért
fontos, mert
azt jó ha tudjátok, hogy a világon semmilyen törvény nem
szabályozza, hogy mit rakjanak bele egy kozmetikumba. Nem
kell
bebizonyítani, hogy az jó vagy rossz. Azt állítasz róla,
amit akarsz.
Tehát nincs úgy, mint az élelmiszeriparnál, hogy megszabják,
hogy
miből mennyi lehet benne. Ha rá van írva, akkor bármi
kerülhet bele. Ha
rá van írva, akkor az van benne, ami rá van írva, csak Te
azt nem érted.
Felvetődhet a kérdés, hogy akkor ha rá van írva, hogy
kutyaürülék, akkor
az is van benne?
Sajnos igen, tehet bele kutyaürüléket, csak kitalál valami
hangzatos
latin nevet, amiről Te nem fogod tudni, hogy az valójában
ugyanaz.
A lényeg a lényeg, hogy elkészült ez az elemzés, és a
következő
eredmény született:
a 3000 anyagból:
* 884 volt súlyosan mérgező,
* 218 meddőséget okoz,
* 314 súlyos biológiai elváltozásokat okozhat és mutagén,
* 146 rosszindulatú daganatokat okozhat,
* 376 bőr- és szemirritációt okozhat.
Ha ezt összeadjuk, akkor közel 2000 anyag, ami azt
jelenti, hogy 3000
anyagból 2000 bizonyítottan káros, tehát a 2/3-a.
Azóta persze ezeket a tényeket több oldalról és többször
is
alátámasztották a világ több laboratóriumában is,
egymástól független
laboratóriumok. Annyira hihetetlen volt ez az információ,
hogy
képtelenségnek tartották, hogy tulajdonképpen konkrét
mérgeket kenünk
magunkra, de mégis ugyanezek az eredmények jöttek ki
mindegyiknél. Ami
érdekes, hogy 1988 óta mégsem történt semmi változás.
Ad 1: Nem tudunk róla, tehát soha egy újság meg nem írta
ezeket az
eredményeket
Ad 2: Semmilyen törvény nem született a mai napig, hogy
mit rakhatnak egy
kozmetikumba. El lehet gondolkozni azon, hogy: Miért?
Tehát ezt rátok bízom, lesz még sok ilyen adat, mindig
gondolkodjatok el,
hogy vajon miért nem tudunk erről. 20 éve tudják!
Mindennapi mérgeink 2. rész
Az üzlet
Megyünk tovább, lesz ennél durvább. Újabb 10 év eltelik,
még mindig nem
történik semmi és 10 év után Edward Kennedy szenátor
1997-ben úgy dönt,
hogy ez nem mehet így tovább, hogy mérgez minket a
kozmetikai ipar és
arra gondolt, hogy a világ legnagyobb emberének, konkrétan
az amerikai
elnöknek fog írni erről egy levelet. Na, most ebből a
levélből én egyetlen egy mondatot ragadtam ki, egyébként
ez az
Interneten olvasható volt nagyon sokáig. Érdekes módon
most eltűnt róla
az utóbbi egy-két évben(Még 2006-ban megvolt.)
Kenedy-nek a saját személyes honlapján, mint szenátor
honlapján az összes
interpretációs és mindenféle egyéb ilyen hivatalos papír
fönt van és azok
között fönt volt ez a levél is. Én még olvastam és láttam,
de most egy
fél éve kerestem, hogy belinkeljem és akkor már nem volt
fönt az Ő
honlapján sem. A lényeg, hogy megvan a levél másolata
nekünk, melyből egy mondatot ragadtam ki. Tehát 1995.
szeptember 5-ről
beszélünk. Edward Kennedy szenátor Bill Clintonnak írt egy
levelet,
amelynek az volt a lényege, hogy: "Már 10 éve tudjuk,
hogy
kozmetikumaink minden harmadik alkotó eleme mérgező,
mégsem tettünk eddig
semmit". És a levélben tulajdonképpen megkéri az
amerikai
elnököt, hogy hasson rá a világ kormányaira, hogy itt
valami központi
szabályozást kéne hozni. Történt valami? Nem. Egy az
egyben
bevándorolt egy fióknak a mélyére és azóta semmi nem
történt. Miért nem
volt érdeke Bill Clintonnak, hogy Ő ezzel foglalkozzon?
Nagyon egyszerű
dolog. Bill Clintonnak van a legnagyobb része az
olajiparban. Miből
gyártják a kozmetikumokat? Kőolajból. Ha belegondoltok,
nézzünk egy
nagyon csúnya aránypárt - szoktam mondani-, mert a
valóságban nem így
van, de az arányai körülbelül így vannak. Tételezzük fel,
hogy 1 liter
kőolajból tudnak csinálni 1 liter benzint. Azt az 1 liter
benzint mondjuk eladják 300 forintért. Marad hátra egy
kőolaj
hulladék, amit úgy hívnak, hogy pakura. Erről általános
iskolában
tanultuk, hogy egy ragacsos, gusztustalan, semmire nem jó,
mérgező, büdös
maradványtermék. Mindent tudunk róla. Most képzeljétek el,
hogy ezt a
pakurát elkezdik feldolgozni kocsizsírnak vagy kenőolajnak
és ennek is
lesz egy hulladéka, tehát ami már kocsizsírnak meg
kenőolajnak sem jó, na abból gyártják a kozmetikumokat.
Sajnos
döbbenetes, de ez az igazság!
Frei Tamás - a népszerű műsorvezető - egyik dokumentum
filmjében is
foglalkoztak ezzel (Frei-dosszié), abból is konkrétan
kiderült. Tehát
abból gyártják. Most úgy képzeljétek el, hogy 1 liter
kőolajból
legyártanak 1 liter benzint, amit eladnak 300 forintért,
majd ebből a
maradék kocsizsírból, ebből a kenőanyagból, ebből a
hulladékból le tudnak
gyártani legalább 4 db testápolóra való anyagot. Na, most
4 db
testápolót, ha most csak egy olcsóbb árkategóriát nézünk,
eladnak 500
forintért, akkor máris látszik, hogy mi éri meg jobban,
hogyha kétezer
forintot keres rajta, vagy háromszázat. És akkor ezzel még
nincs vége,
mert azt nem tudom, hogy tudjátok-e, hogy egy ilyen
kőolajhulladék
maradékból, ami 1 liter benzin legyártása után marad,
abból 40 darab
kemoterápiára való anyagot le tudnak gyártani, ugyanis a
kemoterápia egy
az egyben kőolajhulladékból készül. Jelenleg a Magyar
Állam -
utána lehet nézni az OEP-nél -, egy kemoterápiáért a
gyártó cégnek 4
millió forintot fizet ki. 40 x 4 MFt az 160 MFt. Ennyit
keres 1 liter
kőolajon. Akkor szerintetek miért folynak a kőolajháborúk
az
üzemanyagért, meg az energiahordozókért vagy a
gyógyszeriparért. Ő ebből
él. Tehát az egész kőolajharc azért megy, mert a
gyógyszeripar egy az
egyben kőolajból szintetizálja az összes létező
gyógyszert. Ezért van
ennyi mellékhatásuk. Mert a szervezetnek idegen anyag, nem
tud vele mit
kezdeni. Na, most, ha egy liter kőolajon ő nyer 160
milliót, akkor mi az érdeke? Hát hogy minél több kemot
eladjon. Mikor
tudja eladni a kemot?
Akkor, ha van rákos. És ha nincs rákos? Akkor csinál.
Mivel tud rákost
csinálni? A kajával meg a kozmetikummal. Teljesen logikus.
Tehát eleve
gyerekkorod óta folyamatosan mérgez téged azért, hogy te
garantáltan 40
éves korod fölött rákos legyél és vegyed meg a
kemoterápiát, ami most az
orvostudomány szerint az egy szem dolog, ami gyógyítja a
rákot. Holott nem igaz, mert 1914 óta , amióta Otto
Walburg
felfedezte, tudják a rák ellenszerét csak hamvába fojtják.
Ennek is utána
lehet nézni.
Menjünk tovább. A zöld szervezetek nyomása kapcsán indult
egy REACH
rendelet-tervezet. (REACH=vegyi anyagok bevizsgálása és
engedélyezése)
Ezt a zöld szervezetek megírták. Több ezer oldalas volt,
amiben
leírták, hogy milyen alapon kéne elbírálni, hogy mi
kerülhet bele egy
kozmetikumba. Az egésznek az volt a lényege, hogy ha kihoz
egy cég
valamilyen új vegyi anyagot, akkor ne a hatóságnak kelljen
azt
bizonyítani, hogy a hatóanyag esetleg káros, hanem az
előállítónak keljen
azt bizonyítania, hogy se egészségre, se környezetre
semmiféle káros
hatása nincs az előállított vegyületnek. Egyelőre
semmiféle
bizonyítékot nem kérnek a cégektől. Soha senki nem
ellenőrzi le, hogy
valóban az van-e benne a krémben, amit mond, illetve
valóban az-e a
hatása, amit ráír a dobozára. És ez a rendelet azért
született, hogy a
cég előbb bizonyítsa be, hogy az egészségre ártalmatlan és
ha ezt
bebizonyította, akkor majd engedélyezik, hogy forgalomba
hozza. A
rendelet a mai napig nem született meg. (1997-ben volt.) A
mai napig nem
született meg. Elkezdtek vele foglalkozni, mindig kihúztak
belőle
bekezdéseket, és a végére megmaradt alig 20 oldal. Ami úgy
maradt meg,
hogy már természetesen az érdekszervezetek azokat a
dolgokat kezdték el
kihúzkodni, ami az ő érdekeiket sérti, de az a pár oldal,
ami
megmaradt az sem lépett jogerőre és azt sem szavazta meg
senki. De nem
elég, hogy nem szavazták meg, nem is tudunk róla. Tehát
mi, akik
használjuk a kozmetikumokat és esszük a gyógyszereket a
mai napig nem
tudunk róla, hogy ez így van. Tudnunk kell még azt is,
hogy a
kutatások szerint több mint 100ezer olyan szintetikus
vegyület
létezik, amiről semmiféle hatásvizsgálat nincs. Erről a
3000-ről
legalább már van. Tudjuk, hogy mérgező, de van 100ezer,
amiről nincs.
2005-öt írunk, még mindig nincs vége. A WWF (zöld
szervezet),
Brüsszelben, Belgiumban elvégezte Európa egyik
legszélesebb körű
felmérését. A következőt találta ki: Ha nem tudnak nagy
embereknél
elindulni, és nem tudják a kormányokkal elfogadtatni a
rendeletet, akkor
megcsinálják azt, hogy több ezer kisember vérét
megvizsgálják, tehát
kérnek önkéntes mintaadóktól vérmintát. Amennyiben több
ezer ember
véréből ki tudják mutatni, hogy bent vannak ezek az
anyagok
abban az esetben lehet, hogy egy kicsit felfigyelnek rá,
így alulról
kezdik el a kezdeményezést és nem felülről. Mert ha több
ezer, több
tízezer ember véréből kiderült, hogy agyon van mérgezve,
akkor azt azért
már egy Európa Parlamentnek nem szabad figyelmen kívül
hagyni. (Ezek a
mérgek mindenki vérében ott keringenek, ezért nem mindegy
a
méregtelenítés!)
Kiválasztottak ebből a háromezerből 103 mérgező vegyi
anyagot és csak
azokra élezték ki a vizsgálatot, tehát azt a 103-at
megnézték, hogy benne
van-e a mintaadók vérében vagy sem. A következő eredmények
születtek:
A vizsgált vérmintákban átlagosan 37 vegyi anyag benne
volt. A
legmagasabb szám 43, de még a legkevésbé szennyezett vérű
mintaadóban is
33-at találtak. Nagyon nagy szám! A 103-nál a 33 a
legkevesebb és az
1/3-a bent volt a mérgező anyagoknak. 25 olyan káros vegyi
anyagot
azonosítottak, amelyek kivétel nélkül mindegyikőjükben
benne voltak. A
vizsgált anyagok nagy hányada a kozmetikumokban is
megtalálható
vegyületek, mint pl. a ftálsavak, flour-vegyületek,
antibakteriális
vegyületek és szintetikus illatanyagok. Ezekről még később
lesz szó, hogy
mi mennyire káros. A slusszpoén: a vizsgált személyeknél
14
önkéntes véradásra vállalkozó miniszter is volt, 14
országnak a
környezetvédelmi vagy egészségügyi minisztere és plusz
ezen kívül
egyéb befolyásos személyiségek. Magyarországról a
következő személyek
adtak vérmintát: Persányi Miklós az akkori
környezetvédelmi miniszter,
Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter, Márkus Ferenc a
WWF
magyarországi igazgatója , Dr. Zacher Gábor toxikológus
főorvos, és Dr.
Gurmai Zita Európa Parlamenti megfigyelő. Ők ugyanúgy
adtak
vérmintát, de itt van pl. a finn környezetvédelmi
miniszter, az olasz
környezetvédelmi miniszter, a litván egészségügyi
miniszter, a szlovák
környezetvédelmi miniszter, tehát 14 ország
környezetvédelmi
minisztere. Azt gondolta a WWF, ha az egészségügyi
miniszter, vagy a
környezetvédelmi miniszter a saját vérén, bőrén érzi, hogy
nagyon nagy
gond van, akkor majd hazamegy és valamit tesz az ügy
érdekében. Nézzük
meg, hogy a Magyarországról delegált emberek miket
nyilatkoztak
közvetlenül a véreredményeik kézhez vétele után.
"Megdöbbentő volt számomra, hogy mekkora számban és
mennyiségben
mutattak ki vegyszereket az én véremből is. Mindenkinél,
aki részt vett a
kísérletben, találtak káros vegyszereket, teljesen
függetlenül attól,
Európa mely országában élnek." - mondta Dr. Gurmai
Zita.
"Elfogadhatatlan, hogy egyre növekvő koncentrációban
vannak jelen
bennünk, emberekben és az állatokban is vegyi anyagok.
Olyanok,
melyeket már régen betiltottak és olyanok, melyeket ma is
használnak.
Bennem például a DDT bomlástermékéből a DDT a 70-es
években
betiltották 2700 egységnyi mennyiséget találtak, holott az
átlag
"csak" 590 egység volt. (A DDT-ről tudni kell,
hogy 200 év a lebomlási
ideje és a köldökzsinóron keresztül örökíthető tovább, ami
azt
jelenti, hogy még a dédunokáinkban is lesz. Nem lehet
lebontani a
szervezetből és konkrétan rákkeltő, hát azért tiltották be
a 70-es
években.) "Az egyik legnagyobb gond az, hogy nem tudjuk,
hosszú távon
milyen egészségügyi kockázatot jelentenek ezek az
anyagok" - mondta
Márkus Ferenc.
"Számítottam rá, hogy több tucat mesterséges,
természetidegen anyag van a
véremben, hiszen tudom, hogy mennyire nem természetes a mi
életünk. Mégis váratlan volt, hogy az európai átlagot
jóval meghaladja a
bennem talált ftálsav és DDT-származék mennyisége. Hogy
bennem mit
okoznak ezek az anyagok - nem tudhatom. Pedig tudni
kellene minden
mesterséges anyagról, hogy mire számíthatunk, ha a
közelünkbe engedjük
őket." - kommentálta az eredményeit Persányi Miklós.
"A bennem talált kemikáliáktól feltehetően én már
sohasem tudok
megszabadulni. Viszont remélem, a fiamban és az unokáimban
már nem
lesznek ezek a vegyületek. Egy szigorú jogszabály lehet az
egyetlen
lehetőség, hogy részben magunkon segítsünk, nagyobbrészt,
hogy
gyermekeink egészségesebb életét elősegítsük." -
nyilatkozta Dr.
Zacher Gábor, toxikológus. Az összes magyar résztvevő
nyilatkozatát el
lehet olvasni a www.wwf.hu
sajtóközlemények rovatában.
Kérdezem én, egyetlen egy újság lehozta ezeket a
közleményeket? A
Fókusz, a TV híradó bemondta valaha is, hogy volt
Európában,
Brüsszelben, az Európa Parlamentben egy ilyen vizsgálat és
mik lettek az
eredmények? Tudunk arról, hogy mi lett a vége ennek az
európai
vizsgálatnak több tízezer ember vérelemzése alapján? Nem.
Miért? Miért
nem tudunk róla? Ezek közül ül valaki a posztján? A
miniszteri
posztokon már egyik sincs. Pánikszerűen eltűntették őket.
Csak Zacher
Gábor toxikológus és Gurmai Zita maradtak. Az összes többi
érdekes módon
a vizsgálat után hirtelen eltűnt a köztudatból.
Tehát el kell ezen is gondolkodni, hogy: Miért?
Mindennapi mérgeink 3. rész
A kozmetikumokban előforduló legveszélyesebb vegyületek,
vegyületcsoportok Nézzük meg ezeket a legveszélyesebb
vegyületcsoportokat, amiket
vizsgáltak és nézzük meg, hogy miben vannak benne. A
sorrendiség nem
számít, teljesen egyformán ártalmas mindegyik. Tehát nincs
az, hogy ez
"jobban", az "kevésbé". Ezek a
"legjobban"...
Ilyenek az alumíniumszármazékok, alumínium-vegyületek:
Nagyon kevesen
gondolnák, hogy mit keres az alumínium a kozmetikumokban.
Hát ezt én is
meg szoktam kérdezni. Ennek ellenére minden dezodorban,
izzadásgátlóban, borotválkozás és -utáni készítményben
benne van.
Aki jár kozmetikába, vagy fodrászatot vagy kozmetikát
tanult az az
alumínium vegyületetekről, tudja, hogy erőteljes
pórusösszehúzóak,
ezáltal verejtékcsökkentő hatásuk van. Tény és való, hogy
így van. Csak
azt felejtjük el, hogy már a 70-es években a közkonyhákon
és a
közétkeztetésben betiltották az összes alumínium edényt
meg evőeszközt a
gyerekeknél, mert bebizonyosodott, hogy egy egyszerű nyállal
való
érintkezés kiold belőlük egy mérgező anyagot. Ennek
ellenére a
kozmetikában, azt az apró molekulát, ami aztán bejut neked
a
véráramodig, azt simán bent hagyták.
A statisztika a következő: a mellrákosok száma a 70-es
évektől
szaporodott fel. Azt hitték, hogy ez egy női betegség.
Majd kiderült, egy
2008-as, friss adat szerint ezt Dr. Ládi Szabolcstól
tudom, aki az egyik
leghíresebb rákkutató orvos jelenleg a világon -, hogy
Magyarországon jelenleg minden 4. mellrákos férfi. Ami azt
jelenti, hogy
ez nem női betegség. És elkezdtek statisztikákban utána
nézni, hogy mivel
lehet összefüggésben a mellrák. Először azt hitték, hogy
ösztrogén-probléma, később azt, hogy egy tipikus női
betegség, majd
feltűnt, hogy pontosan onnantól kezdett el a mellrákosok száma
felszaporodni, amióta alumíniumsó tartalmú dezodorokat
használunk. Ezek a
70-es években jöttek divatba. Ami érdekes, hogy akkor
férfi mellrákos még
nem volt, de ha belegondolunk, akkor a férfiak napi
szinten sokkal később kezdtek el használni dezodort, tehát
a 80-as évek
végén és a 90-es évek elejétől jelentek meg az első férfi
mellrákosok. A történet logikus: a kiválasztó rendszer a
verejték. Hol
verejtékezünk a legjobban? Az endokrin-mirigyek környékén,
amelyek ugye,
ott vannak a hónaljban, a hónaljmirigyek. Hogy ha valaki
használ egy 24
órás dezodort, ami 24 óráig nem engedi izzadni, akkor hol
választ ki a verejtéke? Hol tud távozni belőle a
méreganyag? Nem tud, ott
gyűlik. Ott van bent az alumíniumdugó és ott gyűlik,
gyűlik.
Valahol ki kell jönnie, tehát valahol a szervezetnek ezt
raktároznia
kell. A szervezet öngyógyítási folyamata pedig olyan, hogy
ha talál egy
idegen anyagot, ami neki nem tetszik, akkor azonnal
betokozza egy
szövetszaporulattal. Ugye egyértelmű, hogy hová vezet. Mik
vannak a
hónaljmirigyekhez közel, hova tudja raktározni, mit talál?
Ott talál
zsírszövetet, ott találja a mell mirigyállományát, ami a
férfiaknál
ugyanúgy megvan, csak kevesebb zsírszövettel és abban a
pillanatban oda
kezdi felhalmozni a méreganyagot.
A lényeg, hogy ha megnézed a dezodorodat, izzadásgátlódat,
stiftedet,
spricnidet, golyósodat, teljesen mindegy hogy hívjuk és
találkozol
bármilyen olyan szóösszetétellel a sok latin közt, amely
úgy kezdődik,
hogy alu-, tehát az lehet alumin, vagy alumínium, alumed,
csak alu-val
kezdődik, akkor kuka. Életveszélyes!
Felmerülhet a kérdés, hogy van-e egyáltalán olyan
kozmetikum, ami nem
tartalmaz alumíniumszármazékot. Természetesen van, de
sajnos elég
kevés cég van, aki ma ilyen termékeket forgalmaz.
A másik, ami ezzel kapcsolatban borzalom, az a reklámoknak
a nagyon rossz
hatása. Tehát megpróbálják velünk elhitetni, hogy izzadni
ciki. Pedig,
nem izzadni ciki, büdösnek lenni ciki. Izzadni abszolút
nem ciki. Ugyanis
az izzadás ugyanúgy hozzátartozik az emberi szervezet
egészséges
működéséhez. Ha neked elkötnék a húgycsövedet, akkor
belehalnál. Ugyanez vonatkozik a verejtékmirigyekre is,
amiről van egy
külön előadásom és kiderül belőle, hogyan is működik az
egész bőrnek a
kiválasztása, meg a hőháztartása és mi mindent ártunk azzal,
amit
rákenünk.
Habképző tenzidek és mosóképző anyagok: Ide tartozik
minden olyan
dolog, ami habzik, vagyis: sampon, habfürdő, tusfürdő,
fogkrém,
arctisztító, hajbalzsam, stb. Tehát ami bármilyen habot
tud képezni,
abban kell legyen valamilyen habképző tenzid. Nagyon
sokféle habképző
tenzid van, de egyetlen egyet favorizál nagyon a
kozmetikai ipar. Nem
véletlenül, mivel nagyon olcsó az előállítása és nagyon
könnyű vele
bánni. Ezt a habképző tenzidet úgy hívják, hogy Sodium
Lauryl Sulfate.
Ennek van egy alkoholos változata: a Sodium Laureth
Sulfate.
Gyakorlatilag mindenben benne vannak. Ha bárki otthon
megnézi a
legdrágább Dior vagy Clinic tusfürdőjét ez az anyag benne
van. Mi ez az
anyag? Tulajdonképpen egy nem ionos foszfát tenzid. Ugyanaz,
ami a Persil
mosóporokban benne van. Van egy magyar származású
professzor, Dr. Rózsa
Sándor, aki Németországban tanított egy egyetemen még a
70-es években. Összeállított egy testápoló kislexikont,
amelyben
ezeket taglalja. Az Ő specialitása volt a habképző
tenzidek és úgy ment
be előadást tartani, hogy: "Ugye Uraim és Hölgyeim,
Önök
Persillel mosnak hajat." és mindenki tiltakozott,
hogy ők ugyan nem...,
hát hogy képzeli, az egy méreg. Ők samponnal mosnak hajat.
És
kémiailag levezette, hogy nézzék meg, teljesen ugyanaz a
két anyag. Csak
a mosóporra más néven írják rá, mint a samponra. És a
kutyasamponban is ugyanez van, sőt az autósamponban is
ugyanez az
anyag van benne. Sőt a mosogatószerekben is ugyanez az
anyag van
benne, meg a padlófelmosóban is ugyanez az anyag van
benne. Ugyanaz az
összetétele, csak a kozmetikai termékeknek szebb a színe
meg jobb az
illata. Ennyi a különbség, legalábbis a habképző tenzidek
terén.
Nézzük meg, hogy mit kell tudni a Sodium Lauryl
Sulfate-ról és
alkoholos társáról a Sodium Laureth Sulfate-ról, illetve
most már ezek
másik két változatáról, az Ammonium Lauryl Sulfate-ról
(ALS) és az
Ammónium Laureth Sulfate-ról. Ha bárki bemegy a
gyógyszertárba
(ugyanis ez egy nagyon súlyos méreganyag), és kikéri a
biztonsági
adatlapját, akkor teljesen le fog döbbenni. Egyébként
lekérhető, a
KÖJÁL-nak az oldaláról is. A legveszélyesebb kémiai
anyagnak
nyilvánítják, felhívják a kedves vásárlók figyelmét, hogy
csak
védőfelszerelésben nyúlhat hozzá ehhez a SLS-hez. Néhány
"apróbb"
hatása: bőrkárosító, vakságot okoz, szemirritációt okoz,
nyálkahártyakárosító, sejtméreg, vesetoxikus, májtoxikus,
mutagén, stb.
Ezek az apróbbak, de például elhullik tőle a hajad vagy
teljesen
tönkrevágja a bőrt, ugyanis olyan erős zsíroldó hatású,
hogy a
bőrünket védő természetes bőrfelszíni emulziót teljesen
leoldja. Ezért
van az, hogy manapság a legtöbb nő arról panaszkodik, hogy
fürdés után
húzódik a bőre. Nem kellene. Csak amióta tusfürdőt
használunk. Az én
nagymamámnak, aki szappannal mosdott miért nem húzódott
soha a bőre. Nem
hallottuk panaszkodni a nagymamákat a 60-as években, hogy
nekik húzódna a
bőrük és nem is használtak krémet. Ez egy tudatos
történet! Ez bent van a
fogkrémben is, amit még a gyerek le is nyel, pedig
nyálkahártyakárosító. Ott van benne.
Emulgeátorok és felületaktív anyagok: Aki tanult
kozmetikát meg
kémiát, az tudja, hogy a vizes és a zsíros fázis nem
elegyedik. Ahhoz,
hogy elegyedni tudjon, ahhoz kell egy emulgeátor bele. Az
egyik ilyen
legdurvább emulgeátor a Triethanolamine, meg a
dietanolamin, ami
jelenleg minden krémben benne van. (Itt megint a
legmárkásabbakat is
mondom) Ráadásul még vannak olyan gátlástalanok, hogy
miután kirobbant a
trietanolamin botrány 10 évvel ezelőtt, ma ugyanúgy
belerakják a
krémekbe, csak rövidítik = TEA. És a krém összetételén a
laikus azt
olvassa, hogy tea és megnyugszik a lelke, hogy ez biztos
valami jó anyag.
Holott ez csak a trietanolamin rövidítése. Hozzáteszem,
hogy a mai napig
a kozmetikus tankönyvekben anyagismeretként egy kiváló
bőrbarát emulgeátorként tanítják. A mai napig egy 1952-es
kiadású
tankönyv átdolgozott változatából tanulnak a kozmetikusok.
Az a
tankönyv úgy ahogy van tűzrevaló. Abból egy sor sem igaz
már és ezt
tanítják meg a kozmetikusoknak meg a fodrászoknak. És szegények
(nem
hibáztatom őket), azt hiszik, hogy ők tudják jól, hisz ezt
tanulták.
Holott nem.
Szintetikus illatanyagok: Szintetikus illatanyagok szinte
minden
kozmetikumban megtalálhatók. Ez egy pszichológiai behatás,
hogy az
embereknek így adják el a készítményt. Gondoljunk csak
bele! Bemegy a
vevő a boltba, meglátja a terméket, megtetszik neki, mivel
vizuális,
ezért azonnal meg is szagolja. Ha az illata is jó, berakja
a kosarába és
egyáltalán nem kíváncsi rá hogy mi van benne. Ha ide van
írva
hangzatosan, hogy kamilla tartalmú elhiszi és nem is veszi
a
fáradtságot, hogy megnézze, hogy az összetételben
szerepel-e az a szó,
hogy kamilla. Legtöbbször nem. Az az érdekes, hogyha
szerepel is,
legtöbbször csak az összetétel legvégén, ami azt jelenti,
hogy egy
tonnához egy cseppet raknak, csak azért, hogy ráírhassák,
hogy kamilla
tartalma van.
A szintetikus illatanyagokkal azért kell vigyázni, mert
szintén
kőolajból vannak. Benne van a nevükben, hogy szintetikus.
A kőolajat
olyan apró molekulára bontják le, hogy a levegőben
terpinként meg tud
jelenni, úgy mint a valódi illatanyagok, amit aztán az
orrunkon
keresztül beszívunk. Tudjátok, hogy az illatot nem az
ember orra érzi,
hanem az agya, a limbikus rendszer, ami azt jelenti, hogy
kőolajmolekulák tömkelege landol az agyunkban. Mikor fog
az onnan
lebomlani? Soha. Elgondolkoztunk azon, hogy miért van
ennyi
szklerózisos, alzheimeres beteg és egyéb demenciális
betegségek,
szenilitás, autizmus, diszlexiások, diszgráfiások. Ha
belegondolunk, már
a csecsemőket elkezdik illatoztatni, mert a reklámokból is
közismert neves cég, a JandJ behozta a köztudatba a
"babaszagot". Van egy
nagyon kedves vendégem a kozmetikában, Mahlerné Köfner
Anikó, aki a
Magyar Autista Szövetség elnöke. Nagyon komoly leiratokat
tud arról
hozni, hogy az autizmus, ami ennyire elszaporodott és 4-5
éves
gyerekeknél jön ki, mire vezethető vissza. Szintetikus
illatanyagok,
gyerekkori védőoltások. Ez a kettő. Mert az autizmus eddig
nem volt,
azóta van amióta kötelező védőoltások vannak, meg amióta
ennyi
szintetikus illattal ellátjuk magunkat. És ha
belegondoltok minden
illatosítva van, még a toalettpapír is illatosítva van.
Minden.
Gondoljatok bele, hogy a 3 az 1-ben instantkávéban és a
pickwik teában is
ugyanolyan szintetikus aroma van, illatanyag. A Danone
joghurt
isteni meggy meg eper illatát is a szintetikus
illatanyagok adják=****
|
Gyöngyösön és környékén élők okö webpiac tere az egészséges életért,az egészséges táplálkozásért.
Oköoldalak
- Ökooldalak :Beköszöntő .
- Induló dalunk : Hallgasd és élvezd a holnapot.
- Stevia - Jázminpakóca
- Öngondoskodás
- Gyöngy jóga
- Hákettőó
- Mátra Egészség Ház
- Igyunk minél több vizet !
- Mindennapi mérgeink . 1 rész.
- Hol ebédeljek Gyöngyösön ?
- Rejtett kincsek Gyöngyösön.
- Bükkszentkereszti "füves ember" - Gyuri bácsi előadása
Beköszöntő
Kedves Látogató !
Mindenkivel szeretnénk megosztani tapasztalatainkat,gondolatainkat és tévedéseinket, akik szeretnének holnaptól egészségesebben táplálkozni és élni.Mindenki olvas az egészségesebb életről sok jót és szépet.Másnap eldönti, holnaptól ő is kipróbálja és akkor jönnek a de-k. Hol lehet kapni ? Hol találom ? Hogyan csináljam ? Folytatás az ökooldalakon.
Mindennapi mérgeink . 1 rész.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése